Gyermeknevelés kiabálás, könyörgés, büntetés, fenyegetés, állandó fegyelmezés nélkül: Hogyan?

Mira okos kislány, az óvónénik nem győzik dicsérni. De amikor hazaér, mintha kicserélték volna: visszabeszél, soha nem azt csinálja, amit kérnek tőle, folyton a szüleit nyúzza.

Marci igazi belevaló kisfiú. Sokat szaladgál, imád focizni, futóbiciklizni. Csak éppen képtelenség megállítani. Az egész nap arról szól, hogy rá kell szólni valamiért, mert mindig csinál valamit (és persze mindig pont azt, amit nem kéne). 

Dorka tündéri kislány, semmi gond nincs vele. De amikor eljön az este, mintha kicserélték volna: órákig képes húzni az időt lefekvés előtt, 2-3 órás nonstop altatásokkal telik az este, már mindenki nagyon fáradt.

Kolos anyukája úgy érzi, ha rendes hangon kér valamit, arra már nincs semmi reakció, csak akkor reagál a kisfia bármilyen kérésre, ha már eleve emelt hangon szól hozzá vagy kiabál.

– helyzetek, amik sok családban mindennapinak számítanak (és talán te is találsz közte olyat, ami ismerősnek tűnik).

Persze ilyenkor jönnek a (rossz) tanácsok mindenhonnan:

„Legyél szigorúbb!”

„Büntesd meg!”

„Azért ilyen, mert nem vagy elég szigorú.” vagy a kedvencem, az:

– „Azért ilyen, mert hagyod…” (Már hogy hagynám? Magától csinálja!)

„Legyél következetesebb!” és a gyakori:

„Ha én ilyesmit csináltam, a szüleim rögtön büntetésbe küldtek.”

De valójában mi a gond? 

Miért van, hogy elakadsz? Miért van, hogy hiába vagy szigorú, következetes, büntetsz, fenyegetsz, megbeszéled vele, elmagyarázod, könyörögsz, felemeled a hangod vagy akár még fejen is állsz, hátha az beválik, de valahogy úgy érzed, egyik sem igazán hatásos?

És persze olvasol a sok újfajta módszerről is, amik szelídebbek, nem okoznak problémát a gyereknél, de valahogy úgy érzed, a ti helyzetetekre nem igazán alkalmazható, a te gyerekednél úgyse úgy működne, mint másoknál.

De akkor mit lehet tenni? Hogyan neveljünk kiabálás, fenyegetés, könyörgés – azaz konstans idegbaj nélkül?

A megoldás (ezen nem fogsz meglepődni, mert már 1000x hallottad tőlem): a pozitív gyermeknevelés.

De mi is ez valójában? Mi a célja? Milyen módszereket foglal magában? És mi a gond a régi tekintélyelvű büntető-jutalmazó neveléssel? Mit okoz az egyik és mit a másik? Le lehet állítani rendetlenkedő gyereket, lehet-e fegyelmezni pozitív módon is? Vagy tényleg csak a szigorból ért a gyerek? Vagy lehet másként is? Ezekre a kérdésekre kapsz választ és gyakorlati módszereket a Szófogadásra tanítás, fegyelmezés pozitív neveléssel című előadásból.

  

Te is így érzed?

→  ha szépen beszélsz a gyermekeddel a viselkedéséről, az egyszerűen nem működik? 

→ unod már, hogy állandóan azon gondolkozol, mi lesz így a gyermekeddel, ha ennyire nem lehet rá hatni?

→ úgy érzed, az állandó fegyelmezéssel, rászólással, emelt hangnemmel bántod a gyermekedet, érzelmi sebeket okozol neki?

→ nem találod a megfelelő egyensúlyt a gyengéd és a határozott hangnem között?

→ belefáradtál abba, hogy próbálod mindezt megoldani.

Ebben az előadásban bemutatom azokat az egyszerű, de rendkívül hatékony pozitív nevelési eszközöket, amelyekkel elindulhattok a változtatás útján.

Nincs szükség büntetésre ahhoz, hogy a gyermeked jól nevelt legyen…

Ehelyett van egy módszer, amit bátran használhatsz a nevelésre:

-Ésszerűtlen és hatástalan intézkedések nélkül…

-Kemény és igazságtalan büntetés, fenyegetés és kiabálás nélkül…

-Anélkül, hogy attól attól kéne tartanod, hogy érzelmi kárt okozol a gyermekedben, vagy kettőtök kapcsolata sérül…

-És anélkül, hogy tartanod kéne attól, hogy „elrontod” a gyermekedet.

Ez a módszer nem büntetésen vagy jutalmazáson alapul, hanem a kapcsolat, a tanulás és a leckék átadása áll a középpontjában.

Mit tudhatsz meg a "Szófogadásra tanítás, fegyelmezés pozitív neveléssel" című előadásból?

1. Pozitív gyermeknevelés alapok

  • Mi az a pozitív gyermeknevelés, milyen módszereket foglal magában?
  •  A kapcsolatra építő nevelés ereje: hogyan erősítsd meg a kapcsolatot gyermekeddel úgy, hogy együttműködőbbé váljon tőle? 
  • Hogyan alapozd meg a pozitív gyermeknevelést csecsemő- és totyogókorban (2 éves korig)?
  • Mit tehetsz, ha a gyermekeddel valahogy elcsúsztak a dolgok és úgy érzed, csupa konfliktus a nevelés?
  • A körülmények hatása: milyen életmód, közeg az, ami a legjobban támogatja a gyermeked pozitív nevelését és hogyan teremtsd meg az? (se sok pénzre, se rengeteg időre nem lesz szükséged hozzá)
  • Pozitív nevelési módszerek életkorok szerint példákkal 0-18 éves korig

2. 3 lépéses módszer a gyermeked viselkedésének megváltoztatásáért (példákkal!)

Megtanítok egy olyan 3 lépéses módszert, ami segít bármilyen helyzetben megtanítani a gyermekednek a helyes viselkedést.
A 3 lépés:

1. Találd meg az okokat! A gyerekek nem hobbiból viselkednek rosszul, mindig van oka a nem megfelelő viselkedésnek. Akkor fogsz tudni megfelelően válaszolni, ha megtalálod mi az. Különben a gyermeked egyedül marad az érzéseivel, amikkel éppen küzd.

2. Mit akarok tanítani a gyermekemnek ebben a pillanatban? Milyen leckét akarok átadni? Ez a gyermeked nem megfelelő viselkedését egy lehetőséggé alakítja át, amelyben növekedhet, fejlődhet, tanulhat.

3. Hogyan tudnám megtanítani ezt a leckét a gyermekem számára legmegfelelőbb módon? Ha ezt meg tudod válaszolni, az segít kiválasztani azt a módot, ami a gyermeked számára nem okoz fájdalmat, de segít a viselkedése megváltoztatásában.

Az előadásnak ebben a részében segítek abban, melyik életkorban hogyan válaszold meg ezt a három kérdést és mutatok egy sor példát arra, amilyen helyzetekben jól használhatod.

3. Pozitív fegyelmezés a gyakorlatban

  • Hogyan kezeljük hatékonyan az agressziót, hazudozást, az utasítások be nem tartását vagy bármilyen más tiszteletlen viselkedést?
  • Mi a teendő, ha gyermeked átlép egy határt… hogy szégyenkezés és hibáztatás nélkül vállalja a viselkedését? Hogyan taníthatod meg neki, hogy megértse, miért helytelen, amit tett?
  • Hogyan változtasd a mindennapi kihívásokat szívből jövő tanítási pillanatokká gyermekeddel?
  • Hogyan vess véget gyermeked csúnya beszédének, a csúfolódásnak és segíts neki megérteni szavai másokra gyakorolt hatását?
  •  Hogyan használd a pozitív megerősítést gyermeked jó viselkedésének ösztönzésére?
  • Bizalomépítő terv az őszinteség ösztönzésére nyílt és nem konfrontatív kommunikációval.
  • Hogyan lehet véget vetni a folyamatos alkudozásnak (alvásidő, meghosszabbított kijárási tilalom, extra képernyőidő stb.)?
  • Pozitív és konstruktív alternatíva időhúzás és „lefagyás” ellen (amikor juszt se csinálja, amit kérsz, inkább dacol veled)
  • Mit tehetsz, hogy ne sértsd meg gyermeked önbecsülését és ne gyengítsd a vele való kapcsolatodat, de közben mégis hatással legyél rá?
  • Hogyan használd a következményeket tanításra, ne pedig büntetésre?
  • Hogyan bátorítsd gyermekeidet kényeztetés és jutalmazás nélkül?
Mennyibe kerül? A előadás felvételének ára: br. 3000 Ft. 

Kinek érdemes résztvenni rajta?

türelmetlen gyerek

Ha a gyermeked önuralmával problémák vannak, képtelen várni, emiatt folyton konfliktusaitok vannak, mert nem elég türelmes vagy állandóan fel akarja hívni magára a figyelmet akár negatív módon is és emiatt nehéz fegyelmezni vagy hatással lenni a viselkedésére.

akaratos gyerekek

Ha folyton a gyereked akar irányítani, úgy érzed, mintha átvette volna a hatalmat a családban, mindenből vita van, valahogy mindig az az érzésed van, hogy állandóan engedsz, a gyerekednek mégsem jó semmi, mindig még tovább tolja a határokat.

Ha a gyermeked még kicsi (0-3 éves) és szeretnéd már most elsajátítani a pozitív nevelés alapjait, megalapozni a későbbi jó kapcsolatot és olyan módszereket tanulni, amiknek segítségével képes leszel óvodás- és iskoláskorban is támogatni a nevelését.

Ha a gyermeked már óvodás vagy iskolás és szeretnéd őt új módszerekkel hatékonyabban nevelni vagy úgy látod az eddigi nevelési módszerekkel már nem tudsz rá hatással lenni.

És most csak december 31-ig még ezt is elviheted mellé:

Sok családban találkozom hasonló problémákkal, hónapok vagy akár évek óta húzódó nehéz helyzetekkel:

  • Minden öltöztetés visítás, közelharc.
  • A gyerek mindig megőrül, amikor be kell szállni az autóba, őrület elérni, hogy beüljön és eljussanak vele A-ból B-be.
  • Minden étkezésnél mindig ugyanaz a forgatókönyv játszódik le, a szülő „hastáncot jár”, az asztal körül kergeti a gyereket és mindenféle koreográfiákat, trükköket talál ki, mire végre méltóztatik többé-kevésbé rendesen enni a gyerek (vagy beletörődik a szülő, hogy a gyerek csak 2-3 féle kedvenc ételt hajlandó megenni).
  • Minden egyes bölcsődébe/óvodába/iskolába indulás vagy az oda megérkezés rémálom.
  • Képtelenség bemenni a gyerekkel a boltba, bizonyos nyilvános helyekre vagy akár rokonokat látogatni.
  • Nem lehet tőle nyugodtan 2 szót váltani egymással.

Egészen hétköznapi dolgok miatt is huzavona van és már kezdesz belefáradni.

Állandóan ugyanazok miatt kell vitatkozni vele, pedig már ezerszer megbeszéltétek, megértette.

Már feladtál bizonyos dolgokat, inkább nem is mentek oda, nem is csináljátok, mert úgyse sikerül.

A lényeg mindig ugyanaz: vannak olyan helyzetek, amikben ugyanazt a forgatókönyvet játsszátok el és nem változik semmi.

Újra meg újra meg újra ugyanaz történik, ezért

A) már fel is adtad

B) mindig végigjátszod, hátha egyszer változik.

Hogyan kezeld ezeket az idegőrlő helyzeteket és játszmákat? Ezt mutatom meg részletesen ebben az előadásban.

Miről van szó az előadás anyagában?

1. Hatalmi viszonyok a családban


  • Ki is a főnök a családban? Hogyan legyél te szülőként a vezető és kezdj el irányítani?
  • Miért veszi át sok családban a gyerek az irányítást és valójában akar-e a gyerek irányítani?
 Jó, ha a gyerek irányít? És: muszáj mindig a szülőnek a főnöknek lennie „különben a gyerek sosem tanulja meg”?
  • Hogyan alakul ki a gyerek akarata, mi az, amit valójában akar és hogyan kezeljük jól az akaratot?
  • Kontrollból önkontroll: hogyan alakul ki az érzelmek és a viselkedés szabályozása a gyerekeknél, mit tehetsz érte?

  • Családmodellek és családi szerepek: hogyan adódnak át észrevétlenül is a családon belül a viselkedésminták? Milyen jó és rossz mintákat hozunk a családunkból, szüleinktől? És hogyan kezdhetsz el változtatni ezen?

  • Hatalmi helyzetek: Hogyan is tanulja meg a gyerek valójában, hogy nem győzhet mindig? Kell-e ezt tanítani neki?

  • Kapcsolódó, pozitív nevelés és a családi erőviszonyok: tényleg nem lesz a kapcsolódva nevelt gyerekekből „rendes felnőtt”? (ezt most itt el is árulom: dehogynem 🙂 ) Mit mond erről a tudomány? Hogyan lehet a szülő egyszerre vezető és törekedhet a kapcsolódásra, használhat pozitív nevelési módszereket?

2. Játszmahelyzetek és újra meg újra visszatérő forgatókönyvek: Mihez kezdjünk velük?

  • Miért alakulnak ki ezek a helyzetek és hogyan fordíthatjuk őket a javunkra?

  • Miért és kinek jó a játszmahelyzet?

  • Kinövi-e a gyerek a visszatérő, makacsul beragadt szokásait? Mi az, amit igen és mi az, amit nem?

  • Változtassunk rajta? Mikor érdemes megmutatni a gyereknek, hogy „most már legyen vége” és mikor felesleges?

  • Kis játszmák és nagy játszmák: Mi üzen a hétköznapi szokások mentén kialakuló játszma? Mi áll a hátterében? És milyen nagyobb szülő-gyermek játszmák alakulhatnak ki, amikre oda kell figyelned? Hogyan változtathatsz ezeken?

  • A változás elkezdése: milyen terv mentén tudsz elkezdeni változtatni a játszmahelyzeteken legyen szó 2 vagy akár 12 éves gyerekről? (mutatok konkrét példákat)


3. Kezelhetetlen gyerekek és kezelhetetlen helyzetek kezelése


  • Azért válik a gyerek kezelhetetlenné, mert „rossz” és „neveletlen”? 


  • Miért érzünk bizonyos nevelési helyzeteket patthelyzetnek és kezelhetetlennek? Miért fagysz le szülőként ilyenkor és mit tegyél olyankor, ha tehetetlennek érzed magad vagy már kifogytál az ötletekből?

  • Létezik-e egyáltalán kezelhetetlen gyerek?


  • Nem kezelhetetlen, hanem sajátos nevelési igényű? Hogyan döntsd el, hogy fejlesztésre van-e szüksége, megoldja-e a fejlesztés a nevelési problémákat és hogyan neveld a gyermekedet, ha sajátos nevelési igényű?


  • Hogyan változtathatsz a megoldhatatlannak tűnő nevelési helyzeteken? 


  • Amit tudsz kontrollálni és amit nem: min változtathatsz akkor is, ha a gyerekeden nem változtathatsz?

  • Önkontroll: a jól viselkedő gyerek egyik legfontosabb tulajdonsága. Hogyan tanítsd a gyermekedet önkontrollra az egyes életkorokban a totyogótól kamaszkorig? (akkor is, ha neurodivergens vagy SNI-s)

A 2 órás előadás előadás ára 3000 Ft, de most a „Szófogadásra tanítás, fegyelmezés pozitív neveléssel” előadással együtt a két előadásért mindössze br. 5000 Forintot kell csak fizetned, ha 2024. december 31-ig jelentkezel.

Hogyan is néz ki ez az egész?

A korábbi előadás felvételét most meg tudod venni a webshopunkból egyben és külön-külön is és korlátlan ideig visszanézheted.

Hol találod meg? Egy privát online felületen, amihez a jelentkezést és a fizetést követően kapsz majd hozzáférést (a megtekintéshez és a kérdezéshez Google accountra van szükség)

Mennyibe kerül? Egy előadás felvételének ára: br. 3000 Ft, a két előadás felvételének ára együtt december 31-ig csak br. 5000 Ft.

Az akció végetér:

nap
óra
perc
másodperc

Melyik csomagot választod?

Klikk a gombra, töltsd ki az adatokat és már le is foglaltad a helyed! Fizetni átutalással vagy bankkártyával tudsz. A jelentkezést követően küldjük neked a hozzáférést az online előadás anyagához. 

Mindkét előadást kérem!
(Szófogadásra tanítás Pozitív Fegyelmezéssel +
Kezelhetetlen gyerekek kezelése)

Csak egy előadást kérek! 
(Szófogadásra tanítás Pozitív Fegyelmezéssel)

Scroll to Top