Hogyan teremts érzelmi biztonságot a gyermekednek a válás után?
A válás mindenkinek nehéz. Nem csak a gyereknek, hanem a szüleinek is. Az egyedülálló szülőnek azért, mert egyszerre kell feldolgoznia a saját érzelmeit, megteremteni egy új életvitelt, miközben a gyermek érzelmi igényeit is ki kell elégítenie.
És nehéz a gyereknek is. Nehéz, mert fel kell dolgoznia a válást (és ezt megérteni gyerekként nagyon nehéz) másszor pedig meg kell szoknia az új élethelyzetet és bár a felnőttek általában azon aggódnak, hogy a válás tényét nem tudja feldolgozni a gyerek, valójában gyakran nehezebb megbirkóznia azzal az új élethelyzettel, amibe a válás után csöppen. Megváltozik körülötte minden, még akkor is, ha a környezete, óvodája/iskolája ugyanaz marad.
Van olyan gyerek, akinél rögtön tapasztalható, hogy másként viselkedik. Feszült lesz, nyűgösebb, duzzogósabb vagy az óvodában, iskolában viselkedik másként. Másoknál csak később jelentkeznek problémák.
És rengeteg nehézséget, változást okozhat a gyermekben az is, amikor találkozik a másik szülővel. Sőt gyakran ezek a találkozások nem csak az ő viselkedésében okoznak változást, hanem a szülők számára is számtalan konfliktus forrásává válnak.
Ráadásul mivel egy nagy változás közepén vagyunk, gyakran a gyerek minden negatív viselkedésére azt hihetjük, hogy a válás felelős érte. Pedig nem minden negatív viselkedés van a válás miatt. Viszont gyakran a problémás viselkedés gyökere éppen a rosszul kezelt válás és a szülők közötti állandó konfliktus. Annak ugyanis nincs értelme, hogy elváltok és ugyanúgy utáljátok egymást, csak távolról. Akár a gyereken keresztül kommunikálva a sérelmeiteket.
Mit is él át a gyerek a válás folyamán és mit utána?
- Elhagyatottság érzése: Ha az egyik szülő kevésbé lesz jelen az életében, a gyermek úgy érezheti, hogy magára hagyták.
- Düh és harag: A gyermek haragot érezhet az egyik vagy mindkét szülő iránt a válás miatt.
- Szomorúság és veszteség: A család régi, megszokott formájának elvesztése gyászt idézhet elő.
Mindezt nehéz kezelni úgy, hogy közben te is számos nehézséggel küzdesz. Ezért most segíteni szeretnék neked, hogy mindez sokkal könnyebben menjen.

Az új online előadásomban olyan nehéz kérdésekre adok választ, mint:
Milyen viselkedési problémákat okozhat nála a válás és az új élethelyzet? Melyik korban mire számíthatsz és hogyan segíthetsz neki?
Hogyan is kezeljétek a válást és az egymás közötti konfliktusokat, megoldatlan problémákat úgy, hogy annak ne a gyerek lássa a kárát?
Hogyan mondjuk el a gyereknek különféle életkorokban a válás tényét ? Képes-e megérteni a gyerek, mit is jelent ez? Hogyan lehet jól elválni a gyerek szempontjából?
Hogyan tudd meg hogyan érezte magát a gyereked a láthatás alatt? Mik a jelei annak, ha valami nehézséget okozott neki, megijesztette vagy nem meri elmondani?
A másik szülővel kapcsolatos élmények, érzések kezelése, hogyan reagálj ha a gyereked a másik szülőről beszél otthon, de neked ez rosszul esik?
Hogyan állapodjatok meg egymás között úgy a gyerekelhelyezés, láthatás kapcsán, hogy az a lehető legjobb legyen a gyereknek? Mennyire vonjátok be ebbe a gyereket a különféle életkorokban?
Mit él át a gyerek, amikor valamelyik szülőjének új párja lesz? Hogyan mondd el a gyermekednek, hogyan vezesd őt be az életetekbe? Mit tegyél, ha az elvált párodnak új társa lesz és a gyerek találkozik vele?
Szeretném, ha tudnád, hogy nem vagy egyedül ebben a nehéz helyzetben és képes vagy kiegyensúlyozott, boldog gyermekkort és érzelmi biztonságot teremteni a gyermekednek bárhogy is alakult az életetek.
Ennek a megteremtésében szeretnék neked segíteni ebben az előadásban.
Mit tudhatsz meg az előadásból?
1. A válás és az új élethelyzet feldolgozása: Hogyan segíts a gyermekednek?
- Hogyan mondd el a válás tényét a gyermekednek a különféle életkorokban? Mire figyelj oda?
- Milyen érzelmeket él át a gyermeked a válás során és azt követően és hogyan segíts neki feldolgozni azokat kisgyerekkortól kamaszkorig?
- Hogyan hathat a válás és az azt követő változások a gyermeked fejlődésére, viselkedésére, eredményeire és hogyan segíthetsz neki ilyenkor?
- Mi az, amit nem a válás okoz a gyerek viselkedésében? Hogyan kerüld el, hogy mindenért a válást tedd felelőssé és kezeld a felmerülő nevelési helyzeteket
- Kisgyerekek a válás után: Mit ért meg egy 2-3-4 éves gyerek a helyzetből, hogyan reagál és hogyan tehetitek könnyebbé a számára?
- Óvodások-kisiskolások a válás után: Hogyan reagálnak, mit élnek át és miben segíthetsz nekik
- Kiskamaszok és kamaszok a válás után: Milyen problémák jelentkezhetnek, mivel segíthetsz nekik a legtöbbet?
- Testvérek és a válás: Miért van az, hogy a gyerekek másként kezelik a válást, hogyan támogathatod gyermekeidet a válás során és hogyan lehetnek a gyerekek egymás segítségére ebben a helyzetben?
- Szégyenérzet: ha a gyereked úgy érzi, ő a felelős, ő rontott el valamit, hogyan segíthetsz neki feldolgozni ezt?
- Melyik életkorban milyen viselkedési nehézségek jelentkezhetnek a válást követően és hogyan segítsd át ezeken a gyermekedet?
- Bizonytalanságból – érzelmi biztonság: Hogyan teremts biztonságos otthont és biztonságos érzelmi közeget a gyermekednek a válást követően
2. Harmonikus kapcsolat mindkét szülővel: Hogyan lehet megtartani, kialakítani?
- Hűségkonfliktus: amikor a gyereked úgy érzi választania kell kettőtök között vagy az egyikőtök előtt titkolózik, fura dolgokat mond a másikról, hogyan lehet segíteni neki ebben és áttérni egy őszintébb nyíltabb kommunikációra?
- A kötődés változásai a válás után: Mit tapasztalhatsz a gyermeked viselkedésében? Miért változhat meg a kötődés és milyen zavarok keletkezhetnek benne (pl. az egyik szülőt hirtelen látványosan szeretni kezdi, a másikat utálja) és hogyan segíthetsz a gyermekednek túllépni ezen?
- Hogyan alakítsátok ki a két szülő és a két otthon közötti egyensúlyt a válás után (akkor is, ha vannak közöttetek még konfliktusok és rossz érzések)?
- Hogyan tudjátok a közöttetek levő konfliktusokat konstruktívan kezelni a gyerek érdekében? Mutatok konkrét helyzetekre konkrét megoldásokat
- Milyen hatással van a gyerekre, ha a szülők nem értenek egyet a gyereknevelés egyes részleteiben a válás után? Hogyan beszéljétek meg az ezzel kapcsolatos ellentéteket és jussatok konszenzusra a legfontosabb kérdésekben?
- Ellentmondásos viselkedés: amikor a gyerek hirtelen elutasítja az egyik szülőt vagy túlságosan ragaszkodó lesz: mi okozza ezt és hogyan segíts neki feldolgozni az érzéseit ilyen helyzetben?
- Új párkapcsolat: Hogyan látják a gyerekek a szülők új kapcsolatait? Mit tegyél, hogy a gyermeked megértse és elfogadja az új partnert?
3. Gyermeknevelés a válás után: Miben más?
- Milyen hosszú távú viselkedési problémák jelentkezhetnek a válást követően és hogyan tudjátok elkerülni őket?
- Regresszív viselkedés a válás után: miért jelentkezik és mit tudsz tenni ellene?
- Gondok a közösségben: ha a korábban jól viselkedő gyermekedre panasz lesz az óvodában, iskolában és te tudod, hogy a válás okozza azt: Mit tudsz tenni érte? Hogyan segíts neki?
- Tanulási problémák válás után: Mi okozza és hogyan segítsd át rajta a gyermekedet?
- Ha a gyereked nem együttműködő, visszabeszél, agresszív, hisztis, akaratos: mit tudsz tenni, hogy ez változzon?
- Szorongások, félelmek kezelése a válást követően
- Az érzelemkezelés támogatása, tanítása a válást követően: Milyen játékos módszerekkel támogathatod a gyermekedet, hogy kiegyensúlyozottabbá váljon és jobban érezze magát?
Kinek érdemes résztvenni rajta?

Ha a gyermeked még kicsi és nem szeretnéd, hogy a válás maradandó hatást gyakoroljon az életére hosszú távon.

Ha te magad is küzdesz a válás okozta érzelmi problémákkal, konfliktusokkal vagy az egyedülálló élethelyzettel és szeretnél érzelmi biztonságot, harmóniát teremteni a gyermeke(id) és a magad számára egyaránt.

Ha a gyermeked feszült, agresszív vagy furán, ellentmondásosan viselkedik, hangulatingadozásai vannak, panasz van rá az óvodában/iskolában, mintha nem saját maga lenne és nem érted igazán miért, mint ahogyan azt sem tudod hogyan is tudnátok változtatni ezen.

Ha úgy látod, hogy a gyermeked nehezen tudja feldolgozni a válást, nem kiegyensúlyozott, ellentmondásosan viselkedik, nem tudod kezelni a viselkedési problémáit és jó lenne tudni, hogyan segíthetnél neki, mert eddig bármit próbáltál, nem igazán működött.
Hogyan is néz ki ez az egész?
Az előadás időpontja: február 13. csütörtök 18-20 óráig
Hol találod meg? Egy privát online felületen, amihez a jelentkezést és a fizetést követően kapsz majd hozzáférést (a megtekintéshez és a kérdezéshez Google accountra van szükség) Az előadást online tudod majd követni a fenti időpontban, de ha aznap nem érsz rá, utólag felvételről is visszanézheted.
Mennyibe kerül? Az előadáson való részvétel ára: br. 3500 Ft.
Lehet kérdezni is? Igen, az előadás alatt online lehet kérdezni és válaszolok majd.
Jelentkezz most!
Klikk a gombra, töltsd ki az adatokat és már le is foglaltad a helyed! Fizetni átutalással vagy bankkártyával tudsz. A jelentkezést és a fizetést követően küldjük neked a hozzáférést az előadás online felületéhez.