[author_info] Vida Ági pszichológus, online marketing szakértő. Pszichológusként végzett, de már egyetemi évei alatt vonzotta az internet, ezért pszichológia és pedagógia tanulmányai mellett online marketing diplomát is szerzett. Ági célja az édesanyáknak segíteni abban, hogy harmonikus életet élhessenek, amibe beletartozik a gyermekükkel való jó kapcsolat, az önismeret és a szakmai kiteljesedés lehetősége egyaránt.[/author_info]
[learn_more caption=”Tovább”]Ági zenei középiskolába járt, majd pszichológia szakon kezdett tanulni. Budapesten az ELTE-n, majd Németországban és az Egyesült Államokban tanult pszichológiát és pedagógiát.
Linkedin Profil
Egyetem alatt újságírónak állt, így ismerkedett meg mélyebben az internetes tartalomfejlesztés és az online vállalkozások világával. Tanácsadó pszichológusként elsősorban szülők keresték meg gyermekeikkel kapcsolatos problémáikkal, ezért már első gyermeke születése előtt beleásta magát a csecsemőlélektanba és az önismeret, valamint a gyermekvállalás-gyermeknevelés közti összefüggésekbe. 2007. augusztusában indította első saját honlapját a Kismamablog.hu-t, ami mindössze fél év alatt rendkívüli sikereket ért el, jelenleg havonta 280 ezren olvassák (2013. januári adat), 2011-ben megnyerte a HVG Goldenblog közönségdíját.
2013-ban megkapta az Amerikai Kereskedelmi Kamarától a Női Kiválósági Díj döntőse címet.
2014-ben a Professional Women Association Női Menedzser díjjal tüntette ki valamint első magyarként megkapta az Európai Bizottság Vállalkozásösztönzési díját, amit Nápolyban vehetett át.
„Sokan kérdezték tőlem, vajon, hogyan indíthatnának ők is hasonló online vállalkozást, így indult el 2008. februárjában a Gazdagmami.hu” – meséli Ágnes. A Gazdagmami.hu családanyáknak tanítja meg a vállalkozás, az online marketing és a honlapkészítés módszereit. Ági ezenkívül még több hazai és nemzetközi online projektben működik közre szakértőként vagy tulajdonosként. Rendszeresen előad konferenciákon, tréningeken. Online tanfolyamain, tréningjein eddig több, mint 10.000 anyuka vett részt, blogjait havonta 600.000 anyuka olvassa, könyvei, „dobozos” tanfolyamai több ezer példányban találnak gazdára évente. Könyvei szlovák, német és angol nyelven is megjelentek.
Keresett pszichológus és online marketing szakértő, rendszeresen megszólaltatják napilapokban (Metropol, Népszabadság, Népszava), magazinokban (Blikk Nők, ELLE), rádióban (mr1, Klub, Sláger) és televízióban (RTL Klub Fókusz, Félkettő, mr2, mr1 Híradó) is. Vallja, hogy a vállalkozáshoz az üzleti tudás mellett érett és mindig megújulásra kész személyiség is szükséges, amely mindig kész újabb értékeket átadni magából a világnak. Szabadidejében túrázik, kutyát sétáltat, zenél, olvas és golfozik. [/learn_more]